Sopron

Sopron Magyarország legnyugatibb nagyvárosa a maga 62 ezer lakosával, emellett pedig az ország tizennegyedik legnépesebb települése, de lássuk, mit tudhatunk még róla.

Sopront az Osztrák határ és a Fertő tó öleli körül. Bécstől 60, Budapesttől pedig 220 km-re fekvő várost az Alpok lábánál a Soproni-hegységben találhatjuk. Egy igazi ékszerdobozról van szó, ha a várost és annak belvárosát nézzük. Műemlékekben a második leggazdagabb hazai város, ahol egyszerre találkozhat a magyar építészettel a német precizitással és letisztultsággal.

Sopron látkép

Sopront többféleképp is szokták hívni. Bortermelői körökben csak a „kékfrankosok fővárosának” történelmi csoportokban pedig a „leghűségesebb városnak” becézik. Mindkét névnek megvan az eredete. Előbbit mikroklímájának köszönheti, és a jó minőségű dombos lankáinak, ami kiváló otthont add a kékfrankos szőlő fajtának, utóbbit pedig a világháború után bizonyított hűsége miatt érdemelte ki.

Sopron ezek mellett az ország kilencedik leglátogatottabb városa, a turisták közkedvelt célpontja. Rengeteg látnivalóval, érdekességgel és programokkal várják az idelátogatókat. A nyári fesztivál szezonból Sopron sem marad ki, hiszen itt rendezik az egyik legismertebb magyar, de európai szinten is nagy hírnévnek örvendő Volt Fesztivált, amely minden évben több 10 ezer embert vonz. A városhoz közel található a Fertő tó, mely szintén nagy népszerűséget tudhat magáénak.

Sopron városháza

Az osztrák és német határ közelsége miatt Sopronban jellemző a német cégek jelenléte. Ezen cégek a legkülönfélébb iparágakat képviselik és számos munkalehetőséget adnak az itt élőknek.

A SoporonAllas.hu a városban és a környékén működő vállalkozásoknak kíván segíteni üzletük sikerességében. Új cégként regisztrálva, akár kedvezményesen próbálhatja ki szolgáltatásainkat. Amennyiben Önnek azonnal munkatársra van szüksége, kérheti a kiemelt hirdetéseinket is, melyek az oldal frekventált felületén helyezkednek el. Ezen felül, ha bármi kérdése volna, forduljon hozzánk bizalommal, és mi örömmel segítünk Önnek.

Képek forrása: https://hu.m.wikipedia.org/wiki